A biztonsági sávon állt. Nem láttam tisztán, de mintha dülöngélt volna, pontosabban előre-hátra hajladozott, akár egy szál lucerna az őszi szelek idején. Fennakadt szemekkel méregettem a kalauzt, mikor veszi észre, és/vagy mikor szól rá. Vajon miféle idiótának jutna eszébe egy lucernához hasonlítani ezt a szédelgő hímtagot?
Igazi, perverz MÁV-osok a javából.
Utálom a hangos embereket.

Megálltunk.

Állítólag valaki a mozdony elé ugrott.
Gondoltam most élesztik újra, meg újra, míg futja a menetekre az erre elkülönített kasszából. Nagy, ribanc valóság.

Mindannyian jól szórakoztunk.

Akárki lehetett volna az, de én elég erős balfasz szagot éreztem előről szivárogni.
Feltehetően szerelemféltésből tette. Észrevettem a szám sarkából békésen folydogáló nyálat és a vérem remegni kezdett.
Egy kimerevített képet tartok magam előtt.
Budapest megöl engem.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.