Széttárt combjait és ahogy beléhatolt, halk pukkanással szúrta át fülét a tetovált testü idegen tűje. Az ablakon át belézáródott az induló HÉV zaja,
a vezetékekről felröppenő galambok minden melankóliájával együtt. Vérzett a füle, sebéből frissen és dallamosan csöpögött vére a műbőr ülésborítókra.
Mindenki nézte. Nézték halkan, az Arcnélküli Nővel együtt, kinek zsebében kapszulák nyalták egymást, nem titkolt kéjjel, hogy bekebelezhessék világát. A
hangszórókból Chris Whitley -Living with the Low c. nótájának foszlányai próbálták feltölteni jelentéssel a teret, s letolt gatyájú kisfiúk voltak akkor ők ott a szerelvényen, kik elszonytyolodva pisiltek a lerombolt hidak tövében növekvő csalánbokrokra.
Azt érezte, túlságosan izzadtságszagú ma minden, minden dolgot megerőszakolnak, másokat, a szomszédot, a tacskóját, mozdulataikat és szavaikat, az érzelmeiket és a szépségüket. Kislányok magukat basszák szájba, karöltve a nagy, grandiózus Kurvával, mindenkori társadalmunkkal, az úszómedencével, s annak pocsék ízű vizével.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.