Prostituált voltál testhez tapadó fekete ruhában. Ékszerek nélkül beszélgettél egy férfival , ki talán én is lehettem volna, de mégsem.
 Majd képzeltem neked egy várost, olyan utcákkal, melyek mindig is tetszettek és italokat adtál ki szerelmesen, nem belém, de a közeledben voltam és néztelek, beszéltünk, rádnyitottam miközben telefonáltál.
 Később a házakba szellemek költöztek, én seriff lettem, ki lóháton mindent megment, mégis sokszor féltem bemenni hozzád és a pult végében megölelni.
 Laktam a belvárosban s aztán távolabb, egy nagy házban melyről azt mondtátok, hogy rálátok mindenre, persze, soha nem érdekelt minden, sőt majd minden este eltévedtem hazafelé, pedig még annyit se ittam, amennyit bírtam volna.
 Kívűl a hó,  belül a por fedte be a képeket, fűteni és világítani kellett, életben tartani ezt a pár háztömböt, s a motor, a szívem, mozgott, forgolódott, nyújtózkodott a macskaköveken emléked felé.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.