pillanat 1
2009.02.11. 10:40
A szegedi villamosok sóhajai csak úgy karcolják a síneket, vidáman suhannak munkájuk felé emberek százai az elkopott rácsokba kapaszkodva, miközben én rettegve figyelem őket, félek, bármelyik pillanatban egy tömeggyilkos törhet ki valamelyik fajankóból, hogy vérfürdőt rendezve a naplemente színeivel tarkítsa szürke délelőttöm.Félek és várom.Pont ahogyan a szerelmet.
Az illúzió illúzióját.A maszkot a maszkon.
A felerősítés és kioltás esszenciáit.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.